Van amikor parkolni sem könnyű…

Főleg ha ekkora autója van az embernek. A skandináv országokat elhagyva rá kellett jönnünk, hogy parkolás szempontjából elmúltak a szép idők. Először Hollandiában döbbentünk rá, milyen jó dolgunk is volt eddig. Meg kellett tanulnunk, hogy nem kevés időt kell arra hagynunk, hogy ekkora autóval egyáltalán parkolóhelyet találjunk. Ahogy késő este beértünk az országba, szerettünk volna minél hamarabb leparkolni. Ez sajnos nem jött össze, legalább két városon át kellett autókáznunk, mire rájöttünk, hogy itt az utak mindkét oldala foglalt. Vagy bicikliút van kiépítve, vagy csatorna, de természetesen az is előfordul, hogy valaki az út mellé építetté a házát. Ráadásul nagyon sűrűn lakottak ezek a holland városok, nincs kiskapu a parkolásra. Így végül az első esténk egy autópálya melletti parkolóban lett.

Ahogy teltek a napok sem lettünk ügyesebbek. A parkolás továbbra is nehézkesen ment. Volt, hogy a városban álltunk meg nem kevés összegért, de akkor is csak 1-2 órára. Ez eléggé feszélyezni tudja az embert, a városnézés nem épp a kellemes kategóriába tartozik ha közben rohanni kell. Utána próbálkoztunk városon kívüli parkolókkal, amik lehetetlen helyeken voltak, ráadásul úgy alakították ki őket, hogy hosszas manőverezés árán sem sikerült úgy beállni, hogy nyugodtak maradhassunk. Végül elkezdtük keresni az ingyenes parkolókat, merthogy végre már azok is voltak. Természetesen általában a város szélén helyezkedtek el, de legalább volt hely, és ekkora autóval is kényelmesen le lehetett parkolni.

A vicces történetek az ingyenesnek hitt parkolókról születtek. Íme egy kis morzsányi betekintés parkolási kalandjainkból. Előfordult, hogy azt hittük, ingyenes parkolóba jöttünk, mivel se tábla, se automata nem jelezte, hogy fizetni kéne. Szerencsénkre egy szemfüles idős hölgy kedvesen a tudomásunkra hozta, hogy itt bizony fizetni kell. Oké, még jó is hogy szólt, de hol az automata? Kisebb fajta el camino-t lesétálva végül megtaláltuk. Nyelv beállítása, hogy értsünk is valamit, kétszer-háromszor hálát adtunk a nem működő érintőképernyőnek, de végül nagy nehezen eljutottunk a fizetésig. Aprót nem fogadott el, viszont bankkártyát sem. Utóbbit már többször tapasztaltuk Hollandiában, hogy egyikünk bankkártyáját sem fogadja be a rendszer. Az okát nem tudjuk. Van aki már tapasztalt ilyet máshol is? Csak hogy tudjuk mire készüljünk más országokban…

Szóval ott álltunk meglőve, hogy akkor most mitévők legyünk, mígnem egy arra járó hölgyet leszólítva segítséget kaptunk. Mi odaadtuk neki a pénzt, ő pedig megvette a parkolójegyet a holland kártyájával. Nem volt egyszerű, kb. fél óra volt mire révbe értünk… még jó, hogy nem sietünk sehova!

Később olyan vidékre is értünk, ahol kifejezetten sok tiltótábla lepte el az utakat, a látványosságoktól is kitiltották a lakóautókat, így volt, hogy egy egész városán át kellett sétálnunk, hogy a leparkolt autótól elérjük a kívánt látnivalót. Mindezek ellenére a „park for night” alkalmazásnak hála, szép helyeket találtunk magunknak estére, még ha napközben néha koloncnak is számított a lakóautónk. Ezt az alkalmazást mindenkinek ajánljuk, nem csak esti parkoláshoz, de rengeteg ingyenes helyet lehet találni akár egy kis városnézés idejére is!

Ilyen háttérsztorikkal indultunk neki Franciaországnak. Sajnos hamar rá kellett jönnünk, hogy a franciáknál sem lesz egyszerűbb a dolgunk. Már az első pár napban nem egy magasságot korlátozó sorompóval találkoztunk, amik általában 2 méterig engedik be az autókat. Ez rendben, korlátozzák ha úgy tartják jónak, viszont arra is gondolhattak volna, hogy előfordulhat, hogy lakóautósok is szeretnék megnézni a látnivalókat, és parkoló híján nehéz helyzetbe hozzák őket. Ugyanakkor meg sok helyen direkt lakóautósoknak kialakított parkolók voltak, akár 24 órásak is, vízzel, árammal néhány euróért. Sok helyen hatalmas tábla virított, hogy ez „lakóautós övezet”, amit mi úgy értelmeztünk, hogy akkor bárhol meg szabad állni, abból nem lesz gond. Végig ezt a fajta kettősséget éreztük. A franciák még nem döntötték el, hogy támogassák, vagy sem ezt a kultúrát, bár sajnos sokszor érthető, miért van tiltva a parkolóban éjszakázás… rengeteg hely tele lesz szeméttel az ott alvóknak köszönhetően, ami számunkra teljesen érthetetlen, mert ha valaki kimegy a természetbe, hogy ne a 4 fal között töltse az estét, akkor igazán tisztelhetné azt, és a többi természetbarátot is annyira, hogy figyel a környezetére…de sajnos sokféle az ember, és nem mindig jóféle…

Kalandozásainkat folytatva a spanyoloknál újra fellélegezhettünk. Elenyésző azoknak a helyeknek a száma, ahol tiltó táblákkal, vagy sorompókkal találkoztunk volna. A látványos tengerpartok könnyen megközelíthetőek és éjszakára is tökéletesek.

Már csak pár országban kell kideríteni, hogy mit szólnak hozzánk az évnek ebben a szakaszában. A szezonnak már rég vége, de még találkozni hasonszőrű kalandvágyókkal. Jó érzés közöttük „képviselni” az országunkat.

Van amikor parkolni sem könnyű…” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Dóri szerint:

    Őszintén, ebbe nem is gondoltam bele, hogy a parkolás mekkora nyűggel járhat. Néha elgondolkozunk azon, autóval mennyivel könnyebb lenne a vadkemping, nem probléma ha esik az eső, stb, de úgy látom ez se fenékig tejfel. Bringával annyira egyszerű a városnézés 🙂

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s