Ki gondolta volna, hogy a kapcsolati állapotok szélsőértékeit 5 év alatt ki lehet próbálni? Nekünk sikerült! Aki ismer minket, az tudja, hogy a kapcsolatunk elejét a Szentendre és Alta közötti 3200km-es távolság fűszerezte meg. Annyira nem rossz dolog, mint amilyennek hangzik. A sok nehézség mellett – mint például, hogy nem egy országban élünk- , kihoztuk belőle a legtöbbet. Megtanultunk abban a pár napban, amikor együtt vagyunk bepótolni akár hónapokat is. Megcsináltuk, és nagyon is megérte!
Másfél év után sikerült összeköltöznünk és élni a mindennapokat egy háztartásban, egy évig Norvégiában, és két évig itthon. Azt hiszem ez lenne a normális.
Úgy látszik, szeretjük feszegetni a határokat, ugyanis kitaláltuk, hogy most egy lakóautóban fogunk élni több hónapig, 6 négyzetméteren, összezárva, nap, mint nap. Ez sokkal jobban hangzott, mint oly sok kilométerre lenni egymástól hosszú-hosszú ideig. Ezt az állapotot sokkal jobban szeretjük, még a „normálisnál” is jobban!
Bár kicsi a benti életterünk, a kinti világ viszont végtelen. Ha szükség van rá, a magánszférát könnyű megteremteni egy-egy kirándulásnál, amikor egymás mögött haladva mindketten elmerülünk a gondolatainkban, vagy kocsizás közben csak nézünk ki a fejünkből. Elvonulni bármikor lehet, bár sok példa nem volt még rá.
Habár összezárva élünk, mégis akkora szabadságunk van, mint még soha, és így a kocsi hátulja is más méretet ölt a szemünkben. A napról napra változó kilátás sokkal élvezetesebbé teszi a mindennapokat, még a veszekedéseket is. Jut időnk bőven a beszélgetésre, nem csak a napi rutinról, és a problémamegoldásban is sokat fejlődtünk, mivel csak egymásra számíthatunk, és nem tudunk bármikor duzzogva félrevonulni a másiktól, főleg esős napokon, amikor a karosszéria rabjai leszünk.
Jobban belegondolva a „normális” mindennapok nem is nevezhetőek „normálisnak” párkapcsolati szempontból. Ki az, aki kitalálta és elhitette az emberekkel, hogy az a jobb, ha 24 órából legalább 10-et a munkatársaiddal töltesz, majd hazaesel, eszel, alszol…azért élsz, hogy dolgozz, ahelyett hogy azért dolgozzál, hogy élhess? Otthon keveseknek van esélye többet az otthoniakkal lennie, mint a kollégákkal.
Örülünk, hogy a lakóautós létet is kipróbálhatjuk, nekünk bejött eddig az „összezárt” élet, sokat tanulunk belőle! Kívánjuk mindenkinek, hogy megtapasztalhassa ezt, akár otthon, akár úton-útfélen!
Ez szép volt. Szeretlek Benneteket! Z
KedvelésKedvelés