Pár napja sikerült eláztatni a fényképezőgépünk, és így pattant ki a fejünkből ez a gondolat-gombolyag:
Mi az, amit mindenképpen érdemes magunkkal vinni egy utazásra? Hát a fényképezőgépet! Nem túl nagy, könnyű elpakolni és segít megörökíteni egy adott pillanatot.
Pár nappal később csak rápillantasz a fényképre és eszedbe jut, hol és mikor készült, mit éreztél, majd folytatod a napodat. Pár hónappal később már kérdőre vonod a memóriádat, már csak tipp, hogy hol és mikor készült a fotó. Kicsit elmélázol rajta, visszaröpülsz pár percre a pillanatba, majd folytatod a napodat. Az idő múlásával egyre kevésbé él bennünk az emlék, telítődik a fejünkben a tárhely, egyre több “mappa” kap helyet, amik időrendi sorrendbe vannak rendezve. A fénykép a legegyszerűbb “gyors elérés” ezekhez, hogy újra felidézhessük a velünk történteket.
No, de mi a fontosabb, megörökíteni a pillanatot, vagy megélni azt? Lehet egyszerre mindkettőt? Nem is gondolná az ember, hogy milyen fontos tartozéka a fényképezőgép az emlékek megőrzésének. Amikor veled van, úgy érzed használnod kell, olyannyira, hogy a foglyává válsz.
Mi is így voltunk ezzel, mert sokszor csak megálltunk egy szép panorámánál, lőttünk párat a géppel, és már hajtottunk is tovább ahelyett, hogy pár percet eltöltöttünk volna nyugalomban a tájat kémlelve. Erre persze csak akkor jöttünk rá, amikor használhatatlanná vált a gépünk. Pont aznap este tiszta volt az ég, és már az égbolt egyik fele elég sötét volt ahhoz, hogy csodálhassuk a sarki fényeket, miközben a késői Naplemente még narancssárgás színátmenetet festett a horizontra. Nem telt azzal az idő, hogy keresgéljük a fényképezőgépet és próbálgatjuk a különböző beállításokat, hanem csak kattintottunk egyet a telefonnal, és az eget pásztáztuk.
Másnap a dokumentálás más (és számunkra új) módjaira is ráleltünk, hála a megszokott eszköz hiányának. Most már a szélvédőre rögzített telefont nem csak navigálásra, de timelapse videók készítésére is használjuk. Ez ráadásul magát az utazást is be tudja mutatni, nem csak a közbenső állomásokat!
Persze azóta vettünk egy új leértékelt gépet, de már arra törekszünk, hogy több emlékképet gyűjtsünk, mint képet. Emléket nem lehet elvenni az embertől, az megmarad örökre, csak meg kell találni a módját, hogyan csalogasd őket elő.
És akkor egy Margaret Island dalszöveg részlettel zárnánk a mondandónkat:
“Ez az egy van, ez az egy élet, ez az egy sincs, ha nem éled.”
Csak mi voltunk ennyire fénykép-függők, vagy Veletek is előfordult hasonló? Ti is tele vagytok otthon képekkel, amit csak láttok, de nem néztek?
világjáróshake 