Nyugati emlékek Keleten
Törökországba érve már az úton sok kis pozitívum ért bennünket, pedig ekkor még nem is sejtettük, hogy az esténket egy török társaságában fogjuk tölteni. Ripsz-ropsz elhagytuk Európát és életünkben először átkompoztunk egy másik kontinensre, Ázsiába. Az utunk célállomása Trója városa volt. Késő este értünk ide, a múzeum parkolójában tilos volt campingezni, az út mentén nem volt megállóhely, így végül beparkoltunk a kedvesen invitáló és baráti árat kínáló Oranhoz, akit a „trójai mindenesnek” hívtunk. Leparkoltunk a kis „campingnek” nevezett helyre, majd megnéztük hová is kerültünk.
Étterem, szuvenír bolt, bárpult, minden ami kell. A falon házigazdánk édesapjának a rajzai lógtak, az elénk került vacsora pedig az édesanyja főztje volt. Oran nagyon kedves és érdeklődő volt, kiderült róla, hogy a trójai múzeumban idegenvezető, és hogy imádja a munkáját. Ezt persze mind egy üveg bor kíséretében beszéltük meg, amire ő hívott meg minket, miközben egy, majd még egy pohár whiskheyt kortyolgatott. A jó marketingjének köszönhetően eldöntöttük, hogy másnap vele nézzük meg a város romjait.
Hajnalban a hangosbemondóból szólt az ima, ez akkor még szokatlan volt, de mára már hozzászoktuk. Délelőtti programunk a múzeumba vezetett, aminek az építését tavaly fejezték be. Nem csak az épület volt magával ragadó, de a trójai mindennapokat, a háború történetét bemutató modern, szuper technológiai megoldások levettek minket a lábunkról.
A délutáni trójai városnézés többedmagunkkal történt. Oran az előző erstéről ismert humorával és Trója iránti töretlen elkötelezettségének hangot adva mesélte el a város történelmét. Az egyik érdeklődő, egy ukrán nő álma vált valóra azzal, hogy ott lehetett Trójában. Jó volt látni, hogy milyen ha valakinek beteljesül egy régi vágya.
Örültünk, hogy idegenvezetéssel látjuk a különböző korok rétegeinek valamelyikét, mert magunktól csak végigmentünk volna az egészen, érdektelenül, információktól mentesen. Bár volt néhány tábla a tudnivalókkal, mégis mindenkinek azt ajánljuk, hogy ezeket a romokat idegenvezetéssel nézze meg.
Megtudtuk, hogy melyik rétegek épülhettek a homéroszi időkben, és azt is, hogy az ásatásokat nem régészek kezdték, hanem pénzre szomjas német üzletemberek, akik miatt az emlékek egy része károsult, vagy elveszett. Látszik, hogy egykor meddig ért az a földkupac, amit elkezdtek a régészek kiásni, hogy rábukkanjanak a különböző korokból származó városok darabjaira. A mai napig történnek ásatások, még mindig találnak csontokat, de sokszor csak találgatnak és értetlenül állnak egy-egy kérdés előtt, hogy „na ez vajon hogy került ide?”
A következő történelmi megállónk Pergamon város romjai voltak, amik Bergama, a mai nagyváros feletti dombon ékeskednek. Az ókorból fennmaradt romok szépsége mellett megint leginkább a tájban tudtunk gyönyörködni.
Az ottani színházból fantasztikus panoráma nyílik a környékre. Olvastuk is, hogy a színpad felépítményét fából építették az elbonthatóság miatt, hogy amikor nincs rá szükség, akkor ne takarja el az akropoliszról a kilátást. A magaslat aljában fekvő tó és a várost körülvevő domborzat csillagos ötös válasz egy ókori város megalapozásához.
Egy kis kitérő után Alacatiban, folytattuk az utunkat a nyugati partok mentén Ephesus felé, ahol az ókori világ 7 csodája közül megnézhettük volna Artemis templomát, de mivel ez mára már csak pár kőrakás, ezért inkább a város romjai között töltöttünk több időt.
Ephesus városa hihetetlen méreteket öltött. Az eddig meglátogatott ókori városok többszöröse volt. Tucatnyi templom, egy ókori színház, a tengerig kivezető több kilométeres útvonal, a csodaszép könyvtár romjai egy ksi restaurálással a mai napig fennmaradtak és turisták ezreit vonzzák. Több órás program végigbarangolni a városon és nyitott szájjal csodálni, hogy milyen gazdag építészet és kultúra maradt fenn.
Bár a legtöbb ókori romváros a parttól nem messze helyezkedett el, mégis Patara városa volt a legjobb a víz közelsége szempontjából. Végeláthatatlanul hosszú homokos parttal rendelkezik, ahol mi is napoztunk egy keveset, mielőtt megnéztük volna a fennmaradt kőrengeteget. Az egykori régió fővárosából mára már csak néhány rom emlékeztet minket a régi pompára. Egy színház és egy gyűlésterem mellett a félig vízben lévő oszlopsorok határolják be az egyes városrészeket, amik egy földrengés után indultak pusztulásnak. Mindenképp fontos megemlíteni, hogy innen származik az általunk ismert Mikulás, Szt. Nicholas, aki itt született, majd élete nagy részében a mai Demre nevű közeli városban tevékenykedett.
Ennyi ókori látnivaló, és főleg a rengeteg megtekintett színház után azt hittük, hogy már nincs, ami lázba tudna hozni minket ebben a témában, de tévedtünk. Aspendos városa büszkélkedik a legszebb ókori szinházzal, amit valaha láttunk. Kis-Ázsiában ez a legjobb állapotban fennmaradt és restaurált színház.
Nem csak a lépcsősorok, de még az ülőhelyek tetején lévő fedett kerengő is növeli a színház méreteit. Az eddig látottaknál maga a színpad mögötti építmény sosem látszott, itt viszont bámulatba ejtő látványt nyújtott. Szerencsére nem csak a színházban lehetett fotókat készíteni, de a mögötte magasodó domb is képért kiáltott.
A többi rom nem keltett sem bennünk, sem a többi turistában nagy érdeklődést, de a közelben lévő viaductocat azért kétszer is megszemlétük, mielőtt útra keltünk az ország belseje felé.
világjáróshake 