Isztambul, óúóúó! Isztambul!

Törökországi kalandjaink útvonala még a görög partok mentén kezdett körvonalazódni. Sokat morfondíroztunk azon, hogy milyen irányba induljunk el az országban, az elején vagy a végén látogassunk el Isztambulba. Sok jót hallottunk róla, kíváncsiak voltunk rá, de végül úgy döntöttünk, hagyjuk még a mézesmadzagot és Isztambul lesz a búcsúnk a törököktől.

Késő délután volt, amikor áthaladhattunk az Isztambult jelző táblán. Már jó ideje jöttünk a városba, és még mindig olyan érzésünk volt, mintha kint ragadtunk volna és soha nem érnénk el a belvárosba. Hát nagyjából így is volt még az elkövetkező bő egy órában. A felhőkarcolók és egyéb monstrumok között, egy-egy dudálás közepette döcögtünk szép lassan. Persze a későn jelző GPS-nek köszönhetően plusz fél órás kerülőt is sikerült bezsebelnünk a 15 milliós városba. Ez sokkolt minket. Az utak tömve voltak, mindkét oldalon araszolva haladtak a kígyózó autósorok. Áthaladva az ázsiai nyüzsgésen sikerült leérnünk a tengerhez és leparkolnunk az őrzött, bekamerázott parkolóba. A rég látott Európa körvonalai a szoros túloldalán jó érzéssel töltött el minket. Előkotortuk a szekrény mélyéről a még használható városi öltözékünket és nyakunba vettük a várost. Na jó, először azért kisétáltunk a tengerpartra és távolról szemügyre vettük a holnapi látnivalókat. Mennyi mecset, még több minaret. Nagyot szippantottunk a tengeri levegőből és belevetettük magunkat a török éjszakába.

IMG_3677

Itt már minden étteremből utánunk fordultak és invitáltak, a boltok még az esti órákban is nyitott ajtóval várják a vásárolni vágyókat. Tettünk jó néhány kört, visszautasítottunk néhány meghívást mire kitaláltuk, hogy mit és hol együnk. Az élő zene döntött a választásunk mellett. A választottunk három szintes volt, utcai kiülős részleggel. Találjátok ki, hol volt a konyha. Nem, nem a pincében, a harmadikon. Ezt hogy találhatták ki? A nyüzsgő város ezen részén inkább helyiek voltak, mint turisták. Bár azt írták a park4nightos alkalmazáson, hogy a hangosan dudáló hajók és a város zaja nehézzé teheti az éjszakánkat, mi jól aludtunk. Lehet, hogy segített benne a laktató vacsora utáni mézédes baklava adagunk.
Azaz egy ideig jól aludtunk, mert hajnalban a károgó varjúk és sirályok krákogására és karmainak kopogására ébredtünk, jóval korábban, mint szerettük volna. Ez fájt, főleg azért, mert ezután fél óránként ébredtünk fel arra, ahogy a kocsi tetején landolnak és kopogtatnak. Ennél még a jégeső is jobb… Félretéve a nehéz reggelt, városnézésre készek voltunk. Felhuppantunk a legkorábban menő kompra és áthajóztunk Európába.

Isztambul ezen részén jóval többen sündörögtek, már a hajóállomáson is. Hangos kurjantások, a kompok manőverezése, a rengeteg turista, mint egy felgyorsított film szereplői. Próbáltuk felvenni a ritmust és elindultunk a város sűrűjébe. Akarva akaratlanul az ember betéved a bazárba. Vagy inkább A Bazárba. Végeláthatatlan, soha véget nem érős utcák keresztezése. Olyan, mintha a fél város a bazárból állna. Fülledt meleg, iszonyat mennyiségű souvenir, kerámiák, lámpák, szőnyegek, édességek… Kellő türelemmel és kedvvel, szerintem akár egy napot is simán el lehet itt tölteni. Ha az ember felfele is nézelődik egy picit, nagyon szép íves boltozatú árkádokat láthat.

A városba befelé és kifelé menet is betévedtünk a bazárba, vettünk néhány apróságot. Nehéz dönteni, hogy mit hol vegyen az ember, egy idő után mindenhol ugyanazt árulják, nagyjából hasonló áron. Rajtad és az eladón áll, hogy mennyit sikerül lealkudni az árakból. Mi végül egy török bácsi boltjában költöttünk el pár lírát, aki meglepetésünkre beszélt magyarul. Elmondása szerint az angol-magyar szótárból, de egy elharapott káromkodás lebuktatta. A titkát, azonban nem fedte fel előttünk.

Amilyen könnyű bekeveredni a bazárba, olyan nehéz kitalálni és célpontba venni a többi látnivalót. Három dologban voltunk biztosak, amit látni szeretnénk. Ami tök jó, hogy ezek mind egy helyen vannak. A régi ciszternák, a Hagia Sophia és a Kék Mecset. Ebben a sorrendben meg is néztük őket. Bár a turistákból álló sorok olykor ijesztőknek tűntek, ripsz-ropsz bent voltunk mindegyikben. Mint Athénban, itt is kapható kombinált jegy, aki több napra érkezik és először találkozik a keleti kultúrával, annak érdemes megfontolnia. Több, mint valószínű, hogy megéri.

A ciszternák már szárazon állnak, csak turisták ezreinek kíváncsiskodó tekintetével büszkélkedhetnek. Sötét, néhány lámpával megvilágított hatalmas tér, egy-két legendával övezett kőoszloppal, ahol korábban a város vízkészletét tárolták. A folyosón sokszor várakozni kell, nem mindenki van tisztában a közlekedés szabályaival, és az iskolás csoportok hangzavarát kifejezetten jól felerősíti ez a hatalmas földalatti szerkezet. Sok ember, sok türelem kell hozzá. De mi ez nekünk, akik kétszer is végigmentek a Vatikánon!

A Hagia Sophiában már könnyebb volt kedvünkre mászkálni. Hatalmas méretekkel bír a mára már múzeumként funkcionáló egykori templom, majd mecset. Sok helyen már omladozik a vakolat, a színek megkoptak, de még mindig van egy magasztos érzés az emberben, ha arra jár, hiába a sok állvány a felújítási munkálatok miatt.

Ezzel szemben, a tér másik oldalán található a Kék mecset. Ez a mai napig mecsetként működik, ezért elkülönítettek egy turisták számára kialakított bejáratot és azt, ahol az imádkozni vágyók beléphetnek. Minden mecsetbe külön bejárat van nőknek és férfiaknak is. A mecsetbe való bejutáshoz nem kell más, csak megfelelő öltözet -cipőmentes láb- no meg némi türelem. Belépőt nem szednek. Kb. negyed óra alatt bent is voltunk. Sajnálatos módon a mecsetet is renoválják, így kb. a háromnegyed része le volt takarva és csak az állványok látszódtak. Kicsit elszomorodtunk, de aztán hamar emlékeztettük magunkat, hogy már több mecsetben is jártunk és azok is gyönyörűek voltak. A mecset udvarában sok érdekes információt lehet olvasni az iszlám vallásról, a tipikus török családról, a családtagok családban betöltött szerepéről.

Ha ezen a környéken jársz – és hát miért ne járnál, hisz te is turistáskodsz- még több látnivalóhoz is el lehet jutni. Miután megnéztük a három kívánt látnivalót szép lassan kicsit cikkcakkba menve visszatértünk a tengerhez majd újra Ázsiába. Ez alatt a sétánk során betévedtünk egy mecsetbe, épp ima volt. Sokan voltak, férfiak elől, a nők hátul külön elkerítve. Egyszerre volt szép és szokatlan a szertartás. Valószínű, hogy mi igen kis részét fedeztük fel a városnak, mert a nagy tömeg és a zsivaj nem nekünk való, ezért túl sok ajánlani valót nem tudunk írni. Mindenképp érdemes egyszer eljönni ide és megnézni ezt a várost, mert elég nagy, sok a látnivaló, a keleti kultúra jelképei szépek és nem utolsó sorban nagyon finomak az ételek.

Isztambul pörgős, nyüzsgő város, ahol kicsit bele lehet kukkantani a keleti kultúra számunkra ismeretlen és vonzó világába. Nekünk ez a 15milliós város túl nyüzsgő, túl modern és már inkább európai, ami sokban különbözik attól a Törökországtól amit volt szerencsénk megismerni. Az emberekben benne van a hajtás, a turisták kielégítésé. Kevesebb az emberi kontaktus, a nyitottság, cserébe sok a színes, kivágott, magamutogató ruha, az alkoholfogyasztás. Nem szeretnénk senkit sem elkeseríteni, aki azt hiszi, hogy ha járt Isztambulban, akkor látta Törökországot, mert ez nem így van. Inkább egy másfél Magyarország méretű kis országot látott a nagy országon belül.

Ez az utolsó török állomásunk olyan volt, mint egy búcsú a lakóautós utazásunktól. Persze még hátra volt a hazaút, de éreztük, hogy Törökország volt a csúcspont. Felidéztük azt a rengetek pozitív élményt, amit ez az ország adott nekünk az itt töltött közel egy hónap alatt. Kicsit mi is szkeptikusak voltunk és olykor izgultunk, hogy milyen lesz a törököknél, de már az első pár nap minden kétségünket megcáfolta. Függetlenül attól, hogy az ország melyik részében voltunk, csak pozitív élmények értek minket, mind természetileg, mind a mosolygós, barátságos emberekkel. Csak ajánlani tudjuk ezt az országot, és még mi is biztosan többször visszatérünk ide a jövőben.