Alacati

Alacati a Földközi-tenger partjához közel fekvő kis város, ahova mi leginkább egy hangulatos városrész miatt kanyarodtunk. A városkép szó szerint színfoltjaként feltűnt belváros azonnal levett minket a lábunkról. A macskaköves utcákon járva színes zsalugáterek köszöntek ránk minden utcasarkon, legtöbbször hozzáillő színre festett házakkal.

A vendéglők designja változatos, mindenki más szint talált a megfelelőnek és ahhoz alakította ki sajátos atmoszféráját. A színpompás városrészben sokáig lehet tekeregni, kedv és ellenállóképesség kérdése, hogy kit mi ejt rabul. Mi tudatosan nem akartunk ellenállni és beültünk gyarapítani a megkóstolt török ételek sorát, amit ismételten nem bántunk meg.

Amasra

A helyoldalból leérve egy szigetnyúlványon elterülő kis városkába értünk, Amasrába, az utolsó Fekete-tengeri állomásunkra a törökök oldalán.

A várost minden oldaláról a Fekete-tenger mossa, ezért olykor elég erős tenger- és halszag csapja meg az ember orrát. Míg a város által körülölelt kis öblöt homokos part szegélyezi, addig a nyílt vízre néző oldalon halászhajók és csónakok himbálóznak a vízen.

A csöndes, nyugalmat árasztó kis város könnyen bejárható, a mohától zölddé vált víz színe pedig még kedvesebbé és különlegesebbé varázsolja a helyet. Az éttermek -tapasztalatból mondjuk, hogy – isteni tengeri ételeket kínálnak!

Aki  szeretne hazavinni egy kis tárgyi emléket, megteheti az egy utcányi kis bazársor valamelyikéből. Aki pedig lakóautóval jár erre, az menjen tovább Bartin felé, és még az autopálya előtt kanyarodjon a hegy felé, majd menjen végig egészen a partig, mert egy nagyon szép és elszigeltelt öböl mentén lehet eltölteni az éjszakát.

Ankara

Törökország fővárosa 5 és fél milliós lakossággal rendelkezik, de szerencsénkre amikor itt jártunk, ebből nem sokan tartózkodtak az utakon. Nem volt tervbe véve, hogy elnézünk ide, de mivel alig pár km-re autóztunk a fővárost körülvevő körgyűrűn, mégis a centrum felé vettük az irányt. A törökök atyjának, Atatürknek állítottak emlékül egy óriási mauzóleumot, a város egy egész könnyen megközelíthető részén.

A név és az arc már ismerős volt, hisz nem egyszer láttunk hűtőmágneseket, zászlókat, sőt még pólókat is a török köztársaság alapítójának az arcképével, és ez a helyszínen sem volt másképp. A mauzóleum egész területe ingyenes, ami örömteli meglepetésként ért minket. Nagy monumentális szobrok, ápolt kert és múzeumok veszik körül a szintén nem kis méretekkel rendelkező mauzóleumot. Atatürkről, az őt követő „nagy törökökről” és az ország történelméről lehet olvasni igen sokat. Mint ahogy megszokhattuk, itt is nagyon igényes, jól kialakított tereken, folyosókon mutatták be az ország legfontosabb történelmi eseményeit.

A városról többet nem tudunk, de nem is bánjuk, mert ennyi kettesben lét után soknak tűnik ez a több millió ember. Erre rácáfolva Isztambulban bő két napot voltunk, pedig ott majd háromszor annyi ember lakik.