Medve radar-ON
Romániába érve ismét megcsapott minket az otthon szele, hiszen itt már nem csak a környezet – legyen az természetes vagy épített- hajazott Magyarországhoz, de a nyelv is. Ez az ízes, zárt szájjal beszélt magyar nyelv, mindig mosolyt csal az arcunkra. Valahogy kedvesebb, szofisztikáltabb és egyben egyszerűbb, mint amihez mi szoktunk hozzá. Az országba érve utolért minket a hűs, olykor nyirkos levegő.
Első éjszakánkat a Brassóhoz közeli nem hivatalos campingnek kikiáltott tisztáson töltöttük. Meglepetésünkre sokkal több lakóautóval találkoztunk, mint azt vártuk volna. Úgy látszik a románok is ismerik az északi népek jelmondatát “ nincs rossz idő, csak nem megfelelő öltözet”. Ezzel a felkiáltással több családos, kitelepült autó várt minket a sárrengeteggé változott mezőn. Több körbe került, mire megtaláltuk a szilárd és egyenes talajt. Bár nem voltunk még felkészülve a hidegre, mégis tettünk egy kört esti szálláshelyünket felmérve, meglesve a mellettünk csordogáló patakot. Az út másik oldalán erdő magasodott, magával hozva a nyirkos, ködös levegőt.
Bár sokat hallottunk a “kukázó medvékről”, azt mégsem gondoltuk volna, hogy már első este részünk lesz medve látogatásban. Épp jóllakottan társasjátékoztunk, amikor nagy csörömpölésre kaptuk fel a fejünket, és egy szempillantás alatt csöndbe burkolózott a lakásunk, csak az összemosolygott szemeink rebbentek. Kinyitottuk az oldalós ajtónkat és láss csodát, egy medve az épp felborított kuka tartalmát bújta némi élelem után kutatva. Milyen szomorú, nem? Ritkán hall az ember chipses zacskót evő medvéről. El sem hittük, hogy már első nap kipipálhatjuk a “medvét látni természetes közegében” fejben írt kívánságunkat.
Pánikba nem estünk, hisz az autót elhagyni nem szándékoztunk és látva a helyi erőket, akik nyugodtan ülnek kint tovább a lakóautójuk előtt sem adott okot bármiféle félelemre. Az úttesten jövő autók megvilágították a medve élelemszerző körútját így végignézhettük, mit kezd egy medve egy kukányi szeméttel. Elkeserítő és kicsit érthetetlen. Ahol az ember megjelenik, ott valami mindig megváltozik a természeteshez képest. Több kört is futott a medve, ki az erdőből, be az erdőbe, majd egyszercsak nem jött többé. Reggeli fogmosásunk alatt láttuk, ahogy a helyiek visszadobálják a szemetet a kukába. Ilyen is van!
Másnap várost néztünk, majd elindultunk a térképen megjelölt “kötelező” körök felé. A Szent Anna tó megdolgoztatta a kocsinkat, sokkal hosszab és meredekebb volt az út, mint az gondoltuk volna. Ahogy felértünk, a tóhoz vezető szerpentint házilag készített stop táblával zárták le, így maradt a fizetős parkolás. Ahhoz képest, hogy Romániában voltunk és nem egy Nyugat-Európai országban szépen elkérték a parkolás árát. Nem volt mit tenni, nyakunkba vettük a lábunkat és szépen lesétáltunk az aszfaltos úton. A tóhoz érve, csodás fenyvesekkel borított háttér, tiszta víz és óriási táblák fogadják a látogatókat. Amit tudni szeretnél a medvéről, a medvével való találkozásról, itt elolvashatod. Leírják, hogy mit csinálj és mit ne csinálj, ha medvével találkozol. Felhívták a figyelmet, hogy a tó kerülése nem ajánlott, pedig nem nagy tóról van szó, de egy részét az erdő fái között kell megtenni. Mi azrét elindultunk egy kicsit, szigorúan a többi látogató közelében maradva. Séta közben nem csak a kürtöskalács illata, de mérete is igen csak csábítóvá vált, így úgy döntöttünk, hogy eszünk egyet.
Leültünk egy asztalhoz, már a fél kürtöskalácsot megettük, amikor kisebb recsegés-ropogásra lettünk figyelmesek. Megjött a medve. A helyi kürtöskalácsos fiú kővel kezdte dobálni a medve útját, ezzel is hárítva, hogy közelebb merészkedjen a közel 10 emberhez, akik ott voltunk. A solymász fiú meg se rebbent, teljes nyugalommal nézte és dobbantott oda néha a medvének. Mi azért közelebb mentünk a többiekhez és már kicsit ijedtebben követtük az eseményeket.
A több tonnányi fém azért nagy biztonságot tud adni az embernek, ennek híján kevésbé voltunk nagy legények. A legnagyobb félelmünk a felfelé vezető út lett, hisz az autóút az erdő között cikázott, ahonnan ez a kis medvebocs is kitévedt. Kicsit vártunk, majd néhány méterrel elhaladva az élelem után kutató bocs mellett gyors tempóba indultunk meg a hegynek. Bár az elején törekedtünk arra, hogy együtt haladjunk egy családdal, de több kisgyerekes révén, inkább a gyorsított tempó mellett döntöttünk. Két nap, két kedve. Köszönjük Románia, ennyi elég is lesz a jóból.
Szerencsénkre csak ezután kezdtünk el igazán foglalkozni a témával, medve radart nézni, ahol nem tudtuk nem észrevenni, hogy minden évben legalább egy halálos áldozata van a medvetámadásoknak. Ezek után végképp óvatosan és jól megfontolva döntöttük el, hogy mit nézzünk meg és mit hagyunk meg négylábú barátainknak.
Ha bárki azt gondolná, hogy itt vége a történetnek, csak félig tudnánk igazat adni nekik. Medvét többet nem láttunk, de nem sokon múlott, hogy ez ne legyen másképp. A bogarat elültettük egymás fülében, így akarva akaratlanul is felmerült a kérdés egy-egy kirándulásnál vagy szálláshely keresésnél, hogy van itt medve?!
Csík földre érkezvén, elhagyva a sokak által ismert Csíksomlyót felbaktattunk a közeli hegyekre és bízva a másnapi illatokban egy kürtöskalácsos mellett álltunk meg az út mellett. Mellettünk, alattunk, felettünk szebbnél szebb hegyek, piciny kör alakban megmaradt fenyvesekkel. Bár kis kuka volt a parkolóban, medvével nem találkoztunk.
Reggel azonban nem nyugtattak meg a “ láttatok este medvét?- kérdéssel. Kiderült, hogy többen is láttak errefelé. Ez nem kis aggodalomra adott okot a tervezett túránk előtt. Nagy nehezen, gombóccal a hasunkba indultunk el körbenézni a dombtetőkről.
Mondanom sem kell, minden zörejre, hangra, szél suttogásra összerezzentünk. Túléltük, csak néhány rókával és két vérszomjasan ugató kutyával gyűlt csak meg a bajunk. A kilátás eszméletlenül szép volt. Olyan nyugalom járt át minket, ami a medvés parák után nehezen elhihető, pedig igaz.
Végezetül egyik városi élményünknek a brummogó mackóktól való távolságtartásunk vetett véget. Parajdon voltunk megnézni a sóbányát, amit egyébként sokkal jobban ki lehetett volna használni, mint ahogy mi tettük, ha jobban képben vagyunk. A jegy megvétele után egy busszal visznek le a sóbányába, ahol több 100 lépcsőfok megtétele után eléd tárul egy hatalmas birodalom, ahol szól a zene, gyerekek rohangálnak vagy másznak akadálypályán fel-s alá, idősek tornáznak az óránként történő aerobikon vagy épp hintáznak vagy olvasnak sapkába és sálva bugyolálva. Aki imádkozna, megtehetni a felszentelt “templomban”, aki éhes megtömheti magát néhány finom étellel vagy részt vehet borkóstoláson.
Míg beülüről elég pazar,de kevésbé bánya jellegű, addig kívülről alig ha mondható kihagyhatatlan élménynek. Elindultnk, hogy felfedezzük a “só útját”. Hát ez egész addig tartott, míg 10 percnyi menetelés után ránk nem hozták a frászt azzal, hogy vigyázzunk merre megyünk, mert ők bizony medvét láttak. Hát több sem kellett ahhoz, hogy azon nyomban hátraarcot hirdessünk és elhagyjuk ezt a medve uralta vidéket.
A történet szépsége, hogy előző este ennek az útvonalnak a végén aludtunk, egy kertvárosi rész buszmegállójában kb, ahol -mint utólag kiderült – a medve is aludhatott.
világjáróshake 