Időutazás
Vissza a sporttörténet kiindulópontjához
Első közvetlen találkozásunk az ókor rejtelmeivel az Olimpiában volt. Egész nagy területen összesen három múzeum és a romváros várja a látogatókat. Egy jeggyel be lehet menni mind a négybe, de figyelni kell, mert kettő közülük délután háromig van csak nyitva, a többi négyig.
Mi viszonylag későn értünk a helyszínre, így egy múzeum kimaradt, de nem bántunk. Ami a leginkább érdekelt minket, az a megmaradt romváros, illetve az ókori olimpiai játékok helyszíne. Az akkori város középpontjában természetesen Zeusz temploma és gigantikus nagy szobra állt.
E köré épültek a sportolásra alkalmas épületek. Mindegyik épületben más és más sportágat gyakoroltak, futottak, gerelyt hajítottak, vagy birkóztak, tornáztak. A város sarkában egész jól megmaradt az egykori „wellnes központ”. Egy kisebb és egy meglepően nagy fürdő várta a pihenni vágyókat.
Külön helyen volt, ahol esküt kellett tenniük a sportolóknak, illetve úgynevezett felszentelésben volt részük. Számomra az egyik legszuperebb élmények közé tartozott, amikor ráállhattam a rajtkőre, ahonnan anno elrajtoltak, hogy lefussák életük első versenyét a versenyzők. Ez kevésbé mutatós, ugyanis egy nagy salakpálya, a pálya elején néhány kőmaradvánnyal, de akkor is. Tök jó érzés volt belegondolni, hogy mi minden is történt pontosan ugyanitt és mennyire régen. Ez a varázslat egész nap kitartott.
A múzeumokban is csodáltuk, hogy mi mindent alkottak régen, hogy mennyire megmunkált, kidolgozott szobrokat csináltak, mekkora tömegű köveket, márványokat mozgattak, faragtak. Hogy mivel? Vésővel, ki tudja még milyen szerszámokkal, amit a mai ember már rég nem is használ. Hihetetlen, hogy kétezer évvel ezelőtt már mennyire kreatívak és hozzáértőek voltak az emberek. Önszántukból, a hitük vezérletével hoztak létre olyan alapokat, amik nélkül ma ki tudja hol lennénk.
A múzeumokban a kint látott épületek maradványairól megmentett szobrok, illetve szobormaradványok, régi kancsók, fejdíszek, tripodok ( háromlábú üst szerű tárgy) ékszerek vannak kiállítva. Amit az ókori olimpiák múzeumának hirdettek, kb ott is hasonló dolgokat lehetett látni. Itt azt hittük, kicsit több mindent megtudunk vagy látunk az első olimpiai játékokról, azok fejlődéséről, sporttörténetéről, de csak pár szöveges tájékoztató volt. A negyedik múzeumot ugye mi kihagytuk, de gyanítjuk sok újdonsággal nem találkoztunk volna annak ellenére, hogy ez volt az első, hogy ilyesmiket láttunk. Ha van, aki járt mindegyikben és ezt megcáfolná, akkor tegye és meséljen!
Mükéné, a kakukktojás
Ahogy a cím is elárulja, itt kicsit csaltunk és hagytuk magunkat ellustulni és nem megnézni a várat. Ez teljesen nem is igaz, mert látni láttuk, csak épp nem fizettünk 6 eurót fejenként, hogy közelebbről is szemügyre vehessük. Az igazság az, hogy tök jól látszódott minden kintről is, a kilátás nem lehetett jobb, mint a parkolóból és bevalljuk, a sok osztálykirándulós gyerek közé sem volt kedvünk beállni a sorba és lépésben haladni a vár tetejéig. Érdeklődés hiányában így ez a programunk elég rövidre sikeredett, de azért megörökítettük, hogy összehasonlíthassuk majd a töri könyvekben lévő képpel.
Delphoi- a magasba épült jövendőmondás otthona
Ugye, hogy mindenkinek ez ugrik be elsőre? Ha Delphoi, akkor jósda. Ennek ellenére épp hogy csak szó esik az egyik kör alakú épületnél arról, hogy talán itt lehetett, ahol jósoltak a görögöknek. De leginkább csak találgatások sorozata, nincs alátámasztva, hogy mire használták a számunkra is a történelemkönyvből ismert kör alakú építményt. Mi azt hittük ez lesz az az épület, de kiderült, hogy a templomokban zajlottak a jövendölések. Később utána olvastunk és a mai megállapítások leginkább arra gyanakszanak, hogy a különböző gázok, mint pl a metán, etilén és társaik lehettek a jóslások hátterének mozgatórugói. Ezek a gázok ugyanis oxigénhiányt okoznak, melynek következtében hallucinálhat az illető.
A romváros, ami megint csak egy hegyoldalba lett építve hozta a „kötelezőt”. Nyilak segítették a haladási irányt, „ don’t touch” táblák kisérték utunkat. Szépen faragott kőoszlopok, egy ókori legenda, miszerint itt található a világ közepe ( „köldöke”), amit egy Zeusz által ledobott kőoszlop jelez. Apolló temploma, egy színház sziluettje. A messzi- vagy épp közeli- távolból magas frekvencián szóló síp és annak tulajdonosa hívja fel a figyelmet a már említett táblákra. Mindez pazar kilátás kíséretében. Jó helyeket tudtak választani az ókoriak. Az itteni színházba látogatóknak lehetett B tervük is. Ha épp nem tetszett a színdarab, hát ott volt a háttérben a csodás kilátás.
A városhoz tartozott egy múzeum is, ahová még másnap is érvényes volt a jegyünk. Ez jól jött, a múzeum zárása után érkeztünk, de a közelben aludtunk, és reggel bejutottunk. Itt megint szembe-oldalba-hátba találtuk magunkat az iskolás csoportokkal, kicsit megviselt minket a nagy tumultus. Nehéz így közlekedni, és főleg nehéz olvasni és informálódni a kihelyezett táblákról, leírásokról. A múzeumokban mindig rácsodálkozunk a hatalmas szobrokra, a végletekig megmunkált, apró részletgazdagsággal készített műremekekre, és könnyedén elmegyünk a vitrinbe zárt háromszázadik sisakok és szerszámok mellett. Viszont mindig sokat időzünk a maketteknél, amik baromi jól mutatják a város összképét.
Epidaurosz- a legvagányabb színház, amit valaha láttunk!
Nafplio közelében láttuk a számunkra egyik leglátványosabb ókorból megmaradt emléket. Egy 12000 férőhelyes, teljes nagyságában meglévő színházat. Hatalmas kő rengeteg, szépen egymás mögé rakott kőszékek sokasága. A színpad közepére állva normál hangerővel beszélve is mintha egy hangosbemondót nyeltünk volna le, akkora ereje volt a hangunknak. Jól kitalálták akusztikailag, az egyszer biztos! Egész sokat maradtunk itt, felmásztunk a legtetejére, próbálgattuk a hangerőt. Szerencsénk volt, mert pont akkor érkeztünk, amikor az iskolások már menni készültek, ezért sikerült olyan fotót is készítenünk, amin alig van valaki! Ez az élmény túlontúl meghatározó volt, így az utána következő múzeum és romváros már nem rúghatott labdába.
világjáróshake 