Görögországba vezető bevezető
Görögországba érkezésünk kalandosra sikerült. Az albán-görög határátkelőhelyen bő egy órát időztünk. Hogy miért? A rövid kis történet azzal kezdődik, hogy leparkoltunk, hogy elköltsük a maradék LEK-ünket -ebben segített egy egyből az ajtónknál termett albán férfi is- ,aki úgy gondolta a mi pénzünkön vett kávé finomabb lehet. Ebből persze nem csináltunk nagy ügyet, hisz alig van szó kétszáz forintról, inkább megint a hozzáállás volt az ami megérintett minket. Ezután begurultunk a határhoz. Már elő voltak készítve az útleveleink, a kocsi papírjai, volt idő rutint szerezni ebben is. Lehúzódott az ablak, és már záporoztak is a jól ismert kérdések. Honnan jöttünk, merre tartunk, ugyan mi lapul a kocsi hátuljában? Kinyitottuk a hátsóajtót, ők bólintva konstatálták, hogy igen jól gondolták, hogy ez egy lakóautó, majd kedvesen visszaküldtek minket Albániába, hogy átvilágítsák a kocsit.
Hátraarc, Albániát nem könnyű egy ekkora autóval elhagyni. Kiderült, hogy „beszkennelik” az autónkat, hogy kiderítsek nem viszünk-e át huncutságokat egyik országból a másikba. Davi begurult az autóval az óriási hangár szerű épületbe, hallgattuk a zakatoló, sípoló hangokat és vártunk. Kisebb várakozást követően újra begördültünk a már jól ismert határátkelőhöz, a szkennelt anyaggal, ahol csodák csodájára megint megállítottak minket.
Az átvilágitás eredeménye két nagy négyzet az autónkon, amit át kell nézniük. Nem igazán értettük, hogy miért kellett ez a plusz kör, ha végül így is át lett kutatva az egész autó, de hát ez a protokoll. Ki kellett nyitni minden szekrényt, fiókot, belenyúltak a ruháinkba, átnézték a hűtönket, az összes kajánkat. A albánok végig kedvesek voltak, még a határőr szabadkozott is, hogy cipővel lép be a lakásunkba. Mi sem izgultunk, hisz nem volt nálunk semmi, amivel szabályt sértettünk volna. Az az egy-két liter hazai pálinka még simán belefér. Hosszú, de élményekkel teli határátkelés után újra az EU-ba kerültünk, immáron Görögországba.
Először megijedtünk, mert minden tábla csak görögül volt, így nehézkes volt a tájékozódás, de aztán ahogy egyre beljebb kerültünk az országba már angolul is ki voltak írva a városnevek. Mondjuk az exit felirat már megy görögül is. Tehát ha nem is tudjuk épp hol vagyunk, legalább ki tudunk onnan keveredni. Azért az is hasznos, nem?
Az hamar kiderült, hogy Görögországban rengeteg jó megállóhely közül válogathatunk. A tengerpart szinte kínálja a szebbnél szebb pihenőhelyeket, s ha kicsit beljebb merészkedünk az országba, ott is könnyen tudunk találni számunkra megfelelő helyeket.
Már három hete az országban vagyunk, s azt vesszük észre, hogy ahogy az idő is kezd melegedni, úgy bújnak elő rejtekhelyeikről a lakóautósok is. Egyre többen vagyunk, többször alszunk többedmagunkkal egy helyen. Nem bánjuk, mert mindig jó látni, hogy mások is élvezik ezt az életformát. Mindig van egy intés, egy fejbiccentés, még néha beszélgetésbe is elegyedünk egy röpke pillanatig. Mindezek mögött ott egy „te is tudod amit én” mosoly.
Délen is legtöbbször német vagy francia lakóautósokkal találkozunk, de előfordulnak finnek, norvégok, és spanyolok is. Ami számunkra szívmelengető, hogy már most többször láttunk magyar rendszámú lakóautót, mint a tavalyi öt hónap alatt. A felsorolásból persze nem maradhatnak ki a görögök sem. Akikkel mi találkoztunk, ők vagy életvitelszerűen űzik ezt az életformát, gyerekestül, nagyszülőstül kitelepülve a kocsi elé, mögé, mint egy kis kerti sütögetésnél, vagy bérelt az autó.
Első éjszakánkon egy tengerparti megállóhelyen sikerült három lakóautónyi görög mellett töltenünk az éjszakát. Még a motor hangosan bürrögött, amikor már fülig érő mosollyal jött hozzánk a görög bácsi, hogy üdvözöljön minket és oda hívjon közéjük. Mi kedvesen visszautasítottuk, majd a közös barátságunk megpecsételődésének szimbólumaként vettünk egy két eurós bazsalikomot tőlük. Ez a növényke azóta már túlélt egy-két kánikulát, volt jó és rossz bőrben is, de még kitart, és szebb, mint újkorában. Nem csak a mérete növekszik szép lassan, de igen jó illatosítónak bizonyul a harmadik ülésen.
Ez a közvetlen kapcsolat a helyiekkel már akkor azt az érzést keltette bennünk, hogy a görögök nagyon kedvesek és segítőkészek. Többször is előfordult, hogy egy kis helyi étterembe,tavernába ülve sokkal több mindent kaptunk, mint amiért fizettünk. Hol plusz előételt, hol görög rövidet kaptunk, vagy feltölthettük a már kifogyóban lévő vízkészletünket, de olyan is volt, hogy egy zacskó naranccsal távoztunk az étteremből, amit a szomszédos saját kertjükből hoztak nekünk. (Azóta lessük az alkalmakat, hogy mikor látunk az útra kihajló gyümölcsfákat, vagy kukucskálunk be a fák alá, leesett, de még használható citrusfélék után kutatva, mert reggel a frissen facsart narancslé vagy egy kis limonádé nagy boldogsággal tölt el minket.)
Volt aki meginvitált minket a kempingjébe, ahol az anyukája csinálja a legjobb helyi specialitásokat, ahol ingyen parkolhatunk, ingyen kaphatunk vizet, még a jó „aa, Hungary, Szeged, best paprika” tudását is bevetette, hogy elcsábítson minket. Kedves gesztusok, aranyos, megmosolyogtató csomagolásban.
Görögországi benyomásaink mind pozitívak. Jól érezzük itt magunkat. A görög utak sokkal szélesebbek, mint eddig bárhol, kényelmesen elférünk mi is. A benzinkutaknál a legtöbb helyen ingyen ivóvíz van. A görögök dupla indexxel jeleznek mindent, tök mindegy, hogy parkolni, vagy épp megköszönni szeretnének valamit. Utóbbira mondjuk még nem láttunk sok példát.
Hihetetlen mennyiségű döglött állatot látunk az utak mentén, nagyon sok sünit ütnek el, de láttunk már nem egy borzot, rókát is. Ha már megemlítem az állatokat, számomra döbbenetes, hogy bárhová megyünk mindenhol rengetek macska és kutya van. De nem az, hogy egy-kettő szállingózik, minimum ötösével kóborolnak. A kutyák sokszor elég agresszívek.
Amióta itt vagyunk többször is előfordult, hogy lábat lógatva, homokban feküdve, vagy esernyő alatt álldogálva élvezzük a görög napjainkat anélkül, hogy a lakásunk megmozdulna. Mármint, hogy helyet változtatna, helyzetet gyakorlatilag minden mozdulatunknál vált. Ezt is meg kellett szokni, de manapság már szinte fel sem tűnik. Most sokkal nyugodtabbak vagyunk már, ügyesebben, ráérősebben éljük a lakóautós életet. Rutinosabbak vagyunk.
Ami útközben kiderült, hogy áprilistól kezdődik a hivatalos turista szezon. Az addig féláron megvehető belépők már az eredeti árukon kaphatóak csak. Buszok szlalomoznak egymás mellett az utakon, próbálnak leparkolni lehetetlen helyeken és mintha minden bokor mögött csak turista lenne. Ha valaki szeretné látni az ókorból megmaradt romokat, kíváncsi a top látogatóhelyekre, akkor számoljon azzal, hogy ahogy közeledik a nyár, úgy burjánzanak a turisták is. Nem beszélve a belépőkről. Általában 4-6 euró/fő között mozogtak még március 31-ig a belépők, április 1-jétől, ez 8-12 euró/főre ugrott. Mi egész sok helyen voltunk, legtöbb múzeumot, ókori romot, romvárost még szezonon kívül láttunk, ezekről olvashattok is a következő bejegyzésekben.