Az ókori kultúra fővárosa
Először mindig olyan idegennek érezzük magunkat egy nagyvárosban. Felerősödnek a zajok, az autós forgalom a triplájára nő a megszokotthoz képest, sok a dudálás, a tolakodás, az autók között átszaladó gyalogos. Hosszú időbe telt, mire elértünk a város szívébe és találtunk egy megfelelő parkolót. Direkt nem szerettünk volna turista körzetben parkolni, mert azt olvastuk, hogy itt is nem egyszer fordult elő, hogy a lakóautókat közelebbről is szemügyre vették. Annak ellenére, hogy sikerült kijjebb megállnunk, hamar bent voltunk a város sűrűjében. Az Akropolisz azért is jó, mert szuper tájékozódási pont. Mi a mellette levő domb oldalán kezdtük meg athéni pályafutásunkat. Az Akropolisz néha kikukucskált a fák lombjai között, mi meg egyre nagyobb vigyorral az arcunkon közeledtünk.
Aztán bamm. Tudatosult bennünk, hogy itt bizony rengetegen lesznek. Ahogy már írtuk, áprilistól már turista szezon van, ami igen csak meglátszott a belépőjegye árán is. Ha látni szeretnéd az Akropoliszt, akkor bizony 20 euróba fog fájni. Fejenként. De hát ki ismer még egy ehhez fogható Akropoliszt? Egyébként ha valaki meg szeretné nézni az összes környező romot, akkor tud venni egy 30eurós univerzális belépőt, ami megéri, mert külön-külön mindegyik min.4-6 euróba kerül egy jegy. Szépen libasorba haladtunk a tömeggel, manővereztünk a turista csoportok között és mire felértünk, fellélegezhettünk és több helyünk is lett. Az Akropoliszt körbe lehet sétálni, lehet róla sokat olvasni, lehet próbálkozni olyan képekkel, amin nincs rajta senki. Amellett, hogy itt a Parthenon, azért érdemes megemlíteni a bejáratot, ami egész jó állapotban van, jól látszanak a szerkezeti elemek és olyan szép, ahogy látszik rajtuk az idő, mert ott megfeketednek és ezáltal még szembetűnőbb, hogy ez mióta állja az élet viszontagságait. Illetve van fent egy másik, kisebb templom is az Akropolisz oldalában, ami szintén nagyon szép. Ahogy a márványon megcsillan a napfény, az valami meseszép.
Fentről lenézve ki is találtuk, hogy merre tartsunk, mi legyen az útirány. Megnéztük az Akropolisz lábánál lévő romokat, egy színházat és elindultunk az első újkori olimpia helyszínére. A stadionhoz közeledve még tettünk egy kis kitérőt és a kerítés külső oldalán maradva megcsodáltuk a hatalmas kőoszlopokat. A Stadionhoz közel csak át kellett sétálnunk a zebrán – ahol egyébként azt feltételezik az emberről, hogy gyorsgyalogló – és máris a nemzeti kertben találtuk magunkat. Egy kis „Margit-sziget” a város közepén. Nem rossz. Itt sokkal több útvonal keresztezi egymást – mindig be is dőltünk a kisebb ösvényeknek, amik nem oda vezettek, ahova tartottunk volna – papagájok hangja hallatszik, pálmafák levelei alatt lehet hűsölni. Kiértünk egy forgalmasabb útra, séta közben megnéztük a kevésbé látványos országházat, aztán belevetettük magunkat a nyüzsgésbe. Bazár sorok, éttermek egymás hegyén-hátán – amik mindezek ellenére is dugig voltak – cukrászdák, utcazenészek és a már jól megszokott ókori maradványok. Utánanéztünk és Athén egyébként hatszor akkora, mint Budapest, és kb 3 millió lakosa van, úgyhogy érthető ha nagy a tömeg.
Már föntről is – az Akropoliszról – kiszúrtunk az Agorát, ahol megint bele lehet veszni az ókor rejtelmeibe és ismét rá lehet csodálkozni, hogy mennyi mindent tudtak már régen is az emberek, mennyi idejük volt ilyen alapos munkákat végezni, ráadásul ekkora méretekben.
Jó turistához mérten térdig lejártuk a lábunkat. Estére a parton kötöttünk ki, ahol néhány bátor helyi már belemerészkedett a tengerbe.
Kicsit hagytuk leülepedni az athéni történéseket és elkocsikáztunk Posszeidon templomához. A mai napig ott magasodik a sziklaszirten, egymaga, uralva a tengert. Az a néhány megmaradt város rom eltörpül a templom mellett. Meglepően ép állapotában lehet még mindig látni. Olyan szép.
Kicsit barangoltunk még autóstul a félszigeten, majd úgy ütemeztük, hogy visszafelé még megnézzük a kivilágított Akropoliszt. Már délelőtt megérkeztünk a fővárosba és újra nyakunkba vettük a várost. Most már nem volt meg rajtunk az a szokásos „nyomás”, hogy minden látnivalót látnunk kell. Békésen sétálgattunk a Plaka negyedben, ami tele van éttermekkel. Kis hangulatos utcácskák, lejtőn lévő asztalokkal, itt-ott utcazenészekkel, virágot áruló nénikkel. Kevésbé zsúfolt, mint a sétálóutcákban lévő helyek, de annál kellemesebb. Egész sokára jött el az este, elindultunk a város közepén lévő kis dombra, ahonnan ajánlott megnézni a naplementét. Hát, itt sem voltunk egyedül, rengeteg érdeklődő ült a lépcsősorokon. Fent, egy étterem, egy kápolna és egy kisebb kilátó várja a megfáradt látogatókat. Itt előkerülnek a selfie botok, alig van hely, mindenki fotózik. Még egy zászló levonás szem-és fültanúi is voltunk. Nagyon komolyan vették. Aztán kicsit lejjebb ereszkedve mi is megtaláltuk a magunk kis helyét és vártunk. Az óra átállításnak és az hozzánk képest +1 órának köszönhetően csak 8 körül kezd sötétedni áprilisban, ez tök szuper! Szép lassan sötétbe borult a város, először felcsillantak az út menti lámpák, kivilágosodtak a szomszédos házakban az ablakok, majd mint ahogy egí vírus terjed, úgy kezdett fényárban úszni a város, ami iszonyat hatalmas. Ellátni a tengerig, fel a környező hegyekig és mindenhol ott vannak az épületek. Először az Agorában lévő kedvenc Hephaestus templomunk lett megvilágítva, majd ahogy sötétedett úgy lett egyre világosabb az Akropolisz is. Az valami csoda szép látvány! Nekem a kedvenc városom Róma és akárhányszor arra járok muszáj megérintenem a Colosseumot. A nappali fényben lévő Colosseumnál még szebb amikor a már lemenő Nap fényei csillannak meg a régi köveken, és amikor ki van világítva…bárcsak ezt látnám mindig az ablakomból! Bár Athénnak nem volt könnyű dolga, hogy belopja magát a szívembe, de a kivilágított Akropolisznál megnyert magának.
Annak ellenére, hogy Athén nem volt elsődleges úticélunk ha utazásokról volt szó, nagyon örülünk, hogy most eljutottunk ide. Mindig rácsodálkoztunk az ókorból fennmaradt épületekre, nem sűrűn lát ilyet az ember, itt meg annyi van, hogy mindenki eldöntheti magában mennyire nyitott és mikor telítődik be. A belvárosi rész hangulatos, lehet finomakat enni-inni, sétálni a parkban – az azért kár, hogy nincs egy folyópart vagy egy kis víz, ahova még ki lehetne ülni. Bár nagy a város, a belvárosi rész léptéke könnyen bejárható anélkül, hogy az ember bármiféle közlekedési járműre felülne. Ahogy láttuk, itt is gyorsabb az ember, ha gyalogol.
Azt kívánjuk, hogy mindenki fedezze fel a maga Athénját, mert megéri!
világjáróshake 