Dune du Pilat

Azt gondoltuk több meglepetés már nem érhet minket Franciaországban, de akkor megérkeztünk az utolsó helyhez és többet kaptunk, mint vártuk. Iszonyatosan sokan voltak, mindenki egy irányba haladt. Ahogy közeledtünk a cél felé, egyre több cipő került a kézbe, táskára. Mezítlábas nyomok hagytak útirányt a mögöttük haladóknak. A homok mennyisége csak nőtt, mintha folyamatosan öntené valaki. Kíváncsian néztünk egymásra, amikor bumm, ott álltunk egy hegynyi homok alatt.

Feljutni volt a legnehezebb feladat. Többen a lépcsőt választották, de gondoltuk, mi maradunk a finom, olykor hideg homokban, mígnem egyszer csak felértünk. Hát nem ez volt a leggyorsabb hegymenetelünk, de nagyon élveztük. Volt amikor térdig el tudtunk süllyedni a homokban, vagy percekig úgy tűnt mintha nem is haladnánk. Több kisgyerek föl-le szaladgált a homokhegy oldalán (ez kicsit fájt), de legalább az idősebbek nem előztek meg minket. Felérve még több emberrel és fantasztikus kilátással találkoztunk. A homokhegy gerincén haladva csak kapkodtuk a fejünket, hogy hova is nézzünk. Egyik oldalt a végeláthatatlan óceán, kis szigetekkel, a másik oldalon pedig a windows háttérképernyő zöldben pompázó fenyvesek.

Amióta utazunk elég sok meglepő élményben volt részünk, ez is azok közé sorolható. Először csak ott álltunk és tágra nyílt szemmel bámultuk, hogy már megint milyen csuda helyre keveredtünk. Aztán persze szokásunkhoz híven nem tudtunk leülni és csak pihenni, nézni a szépet, ahhoz előbb egy kicsit menni is kellett. Kiszúrtunk egy zászlót a messziségben és elindultunk felé, addig fogunk menni. Néha kicsit lejjebb ereszkedtünk, hogy aztán versenyt futva próbáljuk újra felérni a tetejéig. Több gyerek popsitepsivel és vízben használatos deszkával csúszkált, ezt irigyeltük tőlük. A home-made zászló alatt végül lecsüccsentünk és néztük a röpülni vágyó siklóernyősöket.

A szél kezdett feltámadni, s a homok is egyre hidegebbé vált, ahogy egyre kevésbé értek minket a Nap sugarai. Fantasztikus élmény volt, az eddigi utunk alatt az egyik legmeghatározóbb élményünkké vált, az biztos. Már eddig is sok szépet láttunk, de hogy még mindig tud újat mutatni a természet, amire így rá lehet csodálkozni…egyszerűen király!