A Baltikumnak köszönhetően megtanultuk, hogy nem kell félni a földes utaktól, járt utat a járatlanért érdemes elhagyni, mert ott csak magunk lehetünk a természettel. Na, ez persze másképp alakult Finnországban. A tengerparti megállóhelyeket fel kellett volna hogy váltsák a tóparti parkolók. A megszámlálhatatlan tó mellett feltételeztük, hogy ebből megszámlálha-tó mellett könnyen meg tudunk majd állni. Sajnos tévedtünk. Bár az útvonalak meseszépek voltak a végtelen fenyősorokkal és a köztük kikandikáló változó méretű tavakkal, egyszerűen nem lehetett hozzájuk lekanyarodni. Ha mégis végre rászántuk magunkat, hogy megpróbáljuk, biztos hogy több kilométeres kacskaringós föld út és legalább 2 markológép, 1 traktor szembeforgalommal találkoztunk. A végeredmény egy irigylésre méltó kis fa házikó a tó partján egy hatalmas „privat”-„no camping” felirat mellett. Ezt elég sokszor eljátszottuk, de az esti állóhelyünk mégis egy-egy tó partja mellett volt.

Egy tó a sok közül, Rautajarvi

Öltözők a semmi közepén

Finnország tavai különböző méretűek, más-más színűek, de egy az közös bennük, szúnyogtanya a javából. Megállás nélkül alakítgatták testünk felületét, napszaktól eltérően. Egy mentsvárunk volt, ha mi is a vízben voltunk. A finn nyári napokon nem is volt kellemesebb, mint megmártózni egy-egy tóban. Különös, hogy egyik-másik tó vize közelről úgy nézett ki, mintha olajos lenne. Miután megmártóztunk bennük, olajos tapintása lett bőrünknek. Annyi baj legyen, legalább addig sem „likeoltak” minket hű követőink.