Világít Ó tornyok
Ez a bejegyzés, most az én (Kata) szemszögemből fog íródni.
Soha nem voltam rajongós típus. Inkább ragaszkodó. Hogy mi a kettő közötti különbség, hogy hol a határ, azt rábízom mindenkinek a saját elképzeléseire. Ha visszatekintek eddigi éveimre, nem tudnék kiemelni egy olyan dolgot, ami hosszú idők óta rajongással töltene el. Persze sok dolog megtetszik, foglalkoztat, de ezek sokkal tágabb témák, témakörök, minthogy be lehetne őket skatulyázni.
Hiába próbálok visszaemlékezni, hogy mikor fedeztem fel magamban, hogy mennyire szépnek találom a világítótornyokat, de nem megy. Nem rémlik olyan emlék, ahol órákig állok és csodálom a világítótornyokat, vagy hogy láttam volna szép képeket az internetet, amik magukkal ragadtak volna, vagy lettem volna egy film szereplője filmnézés közben, ahol ezek az épületek lennének központi szerepben. Passz. Pedig valamelyik, ha nem mindegyik tuti hogy hatással kellett, hogy legyen rám. Egyszerűen csak elkezdek mosolyogni ha meglátok egyet és a tudatalattim már el is kezdi mozgatni a lábaimat, hogy közelebbről is szemügyre vehessem őket. Már az utazásunk elején nézegettük a térképeket, hogy hol merre és milyen világítótornyok vannak, de sajnos elég megközelíthetetlen helyekre tették őket, általában a vízbe.
Kiböjtöltem, ugyanis az első világítótornyot Ålesundban láttuk a hegy tetejéről. A félszigeten már messziről ki lehetett szúrni a négyzet alapú, fehér-piros csúcsos, hatalmas gúlát. Sokáig csak néztem, aztán közelebb merészkedtünk. Annyit tudtunk meg róla, hogy nászéjszakákra szokták kivenni a friss házasok. Nem lehet nagy szoba, de garantáltan gyönyörű kilátás lehet fentről a tengerre és a hegyekre. A vicc csak annyi, hogy elvileg a toronyban csak egy szoba van semmi más, se víz, se wc.
A norvég világítótornyoktól búcsúzva az utolsó norvég állomásunkon elmentünk egy világítótorony múzeumba, ahol életemben először be is lehetett menni egybe és felgyalogolni a csigalépcsőn. Nekem nagyon izgalmas volt, sokkal nagyobbnak tűnt belülről, mint amekkorának kívülről látszott. A torony tetejében lévő üveg lassan mozgott, szivárványt vetve a torony belsejébe. A méretekhez visszatérve, az üveg lencse legalább olyan magas, mint én! Persze nem rendelkezem óriási méretekkel, de azért wow!
Ahogy folytattuk az utunkat, hirtelen mindenhol világítótornyokba botlottunk, az én nagy-nagy örömömre. Dániában több toronyba is fel lehetett menni, és mindegyik más-más élményt nyújtott. A homokdűnéknél lévő kis piros toronyban már nem csak a szél hordta a homokot mindenfelé, de a felfelé vezető lépcsőn kellemesen potyogtak ránk a homokszemek az előttünk haladók cipőiről. Akarva, akaratlanul is homok került mindenhová, még a szánkba is. Mindezek ellenére nagyon jó kombináció volt látványban a homok, a piros és a kék árnyalatai az égen és a vízen.
A következő torony a két tenger találkozásánál magasodott a dűnék felé. Az eddigi legmagasabb talán, szürke és tekintélyt parancsoló. Nekem jobban tetszenek az oszlop alakú tornyok, valahogy sokkal kecsesebbek, lágyabbak.
Hiába, úgy látszik Dánia homokos partjain mindig találni egy szép világítótornyot. A következő egy fehér torony volt, amit csak akkor vettem észre – a nagy síkság ellenére – amikor lekanyarodtunk a partra. Váratlan meglepetés volt, bár ültem, de belül ugráltam örömömben.
Ha ennyi még nem lett volna elég, és hát miért is lett volna, még egy torony várt rám a fehér szikláknál, stílusosan fehér színben. A tetejéről lehetett látni a Malmöt-Koppenhágát összekötő hidat. Szép látvány volt, szép világítótoronyból.
Mindezeket az élményeket tetézte, amikor ellátogattunk egy holland kisvárosba, ahol Európa legmagasabb világítótornya van. Szép piros ruhába „öltöztették” a több, mint 30 méter magas oszlopot. Kis negatívuma az épületnek, hogy a dűnék azon oldalára építettek, ahol már a külváros kezdődik, nem pedig a homokos partra, így a dűnéken sétálva nem látszik teljes magasságában. A legkirályabb az egészben az esti fények áradata volt, ahogy másodpercenként más-más fénycsík világított meg egy pontot. Még sose láttam élőben este világítótornyot ilyen közelről működni. Ez volt az egyik legjobb élményem!
A világitótornyok fellegvára volt itt Dániában, azért gondoltam ide ezt a bejegyzést. Az előzmények és utózengék pedig még kerekebbé teszik a bejegyzést.
világjáróshake 