Bár izgulva érkeztünk a norvég fjordok varázsa után Dániába, hogy „jajj, mi lesz velünk, fog még valaha más is annyira tetszeni nekünk, mint Norvégia?”, ez a kis ország kiállt magáért, és megmutatta, hogy 0-173 méteres tengerszint feletti magasságba is sok változatosság belefér. A homokdűnék és a fehér szilák megérdemeltek egy külön bejegyzést, de azért az ország többi részéről sem feledkezhetünk meg.

Mivel az ország igen lapos, ezért minden magaslatot, parányi vízesést, apró természeti jelenséget csodásnak tartanak a helyiek, és kirándulással hódolnak a csodálatuknak. A magasztalt természet egyik legkedvesebb példája az a 147 méter magasan fekvő domb, amire egy markáns tornyot emeltek, és amit „Himmelbjerget” névre kereszteltek, ami annyit tesz: „”az égi hegy”. Kedves kis túlzás ez egy olyan helynek, ami földrajzilag még alföldnek tekinthető. Ennek ellenére mégis szép kilátás nyílt a környező tájra.

Bár hegyet mászni nem lehet e vidéken, azért érdemesnek láttuk ha több dombvidéket is meglátogatunk. A Rebild-dombok és Gjern-dombok nyerték el a tetszésünket. Az előbbi dombok és erdők hálózata, ahol – egész Skandináviára jellemzően – az aljnövényzet gazdagsága teszi igazán változatossá és élvezhetővé a látványt. Az utóbbi inkább egy erdős terület, kevésbé izgalmas környezettel, mégis innen szereztünk egy olyan emléket, amit biztosan nem felejtünk el! A szokásos séta kör után beültünk a kocsiba ebédelni nyitott ajtó mellett, majd egy kis munka következett a laptopon, miközben Kata előkapta az ukulelét, és elkezdett gyakorolni, és közben énekelni. A zeneszó közben egy nyugdíjas nagymama csoport érkezett, akik gombászni mentek az erdőbe, és a kocsi melletti asztalon kezdték szétválogatni a gombákat. Először csak egy köszönésig jutottunk, de mire a gitár is előkerült, és már kettesben muzsikáltunk, addigra náluk is előkerült a sütemény, amit rendes nagymamák módjára ránk tukmáltak mosolygósan, és idős koruk ellenére kiváló angol kiejtéssel beszélgettek velünk egy keveset. Ezért is szeretünk a természetben járni, mert itt a városokkal ellentétben mindig kedves emberekkel találkozni.

Ha már a magaslatokat említettük, nem árt ha szó esik a terepszint feletti magasság alsó határáról, a Vadehavet nemzeti parkról, ami az ország nyugati oldalán található, Németország felett. Itt kis földnyelveken át szigetekre lehet kirándulni egy modern náddal fedett múzeum parkolójából indulva, de a program csak időszakos, mi is lemaradtunk róla. Az elmúlt napokban nagy volt az esőzés, és az árapály is felerősödött, ezért az utak víz alá kerültek, és van aki kint is ragadt a szigeteken. Mi szerencsére csak a szárazföldi oldalon jutottunk el a vízalatti útig!