Az albán vidéken az első benyomások elég sokkolóak. A kisvárosba vezető utak mentén piacok hada sorakozik, egymásra dobott cipők, négy napi leltározni való ruhák vártak a vevőikre egy nagyobb asztalon. Mindenhonnan a csillogós, haszontalan dísztárgyak vonzották a szempárokat a többi portékára. A házaknak alig nevezhető lakok között drótkerítésen száradó ruhák várják a napfényt, kolduló kutyák árasztják el az utakat, macskák ugrálnak ki a kukákból, bezárt benzinkutak lepik el az utak mentét.

A házak falait rongyokkal pótolják ki. A legtöbb helyen sem ajtók, sem ablakok nem voltak, mégis ott himbálóztak a ruhadarabok, szaladgáltak a cipő nélküli gyerekek. Néhány életkép, a teljesség igénye nélkül: Egy 4 év körüli kisfiú rohan a nála 3 számnál nagyobb papucsban, zokni nélkül, koszos ruhában. Kezében cigarettás doboz, amit úgy őriz, mint a legnagyobb kincsét. Nagy mosollyal szalad édesanyja felé, aki a „ház” ajtaja előtt várja, óvó kézmozdulatai kísérik fia út menti rohanását. Többször láttuk, hogy a gyerekek az építkezésről megmaradt törmelékekkel játszanak, azokat használják játszótérnek. Itt nincsen okostelefon, szobányi játék, de szerintem még internet sem.
Hogy boldogok-e? Valószínű. Nem hiszem, hogy lenne viszonyítási alapjuk, az előbb említett készülékek hiányában, nem sűrűn kereshetnek rá, hogy „Párizs belvárosa”, „New Yorki szálloda”, de talán nincs is rá szükség, nem?
A jobb módú házak tetején vizes tartályok éktelenkednek. Rikító kék színűk abszolút nem illik bele a képbe, bár azt hiszem ebben az esetben nem az esztétikai szempontok diktálnak. Ezek után az irdatlan mennyiségű szemetet már meg sem kell említenem, szerintem mindenki oda tudja képzelni. Sok kuka nincs, az emberek a szemétben gázolnak.

Ami még megmagyarázhatatlan volt számunkra, hogy a nagyobb utak mentén egymás hegyén-hátán várták a vásárolni vágyókat a különböző bútor-és csillárboltok. Vajon kikre számítanak? Azokra biztos nem, akiknek még ajtajuk sincs a házukon. Különös, vagy becsapós, és mindenki a ház belsejére ad a legtöbbet, vagy évről-évre több ilyen üzlet mehet csődbe, vagy bíznak északi szomszédjuk vásárlási igényében.

Tiranába érve azért megnyugodtunk, mert egy megszokott európai város képét véltük felfedezni. Itt is van sétáló utca kirakatokkal, éttermekkel teli negyed, nagy terek még nagyobb középületekkel, mesterséges tó szökőkúttal, parkok futópályákkal, kültéri kondigépek, utcazenészek, fagyi árusok, egyszóval minden, ami más fővárosokban is megtalálható. Az árak elég jók voltak, bár csak egy ebéd és egy fagyizás az alapja az összehasonlításnak, de egy kicsivel minden olcsóbb az otthoni áraknál. Ez az első főváros, ahol nem tudtunk úgy számolni, hogy ennek az ebédnek az árából hányszor is laktunk volna jól odahaza.

Sok más városban végül nem jártunk, de ha valaki az országba jönne, mindenképp nézze meg Berat városát. Az interneten látott fotók is hívogatóak voltak, s élőben is megállta a helyét a sziklafalba épített város. A várost folyó szeli ketté, mindkét oldalon érdemes sétakörutat tartani és átlesni a túloldalra. Ha valaki megéhezne, vagy csak egy kávé mellett szemlélődne, bő választék közül megtalálhatja a számára tökéletes helyet. (Bár mi nem ültünk be, de ha beülnénk, akkor az óváros régi hídhoz közeli éttermét ajánlanánk, onnan lehet a legjobban rálátni a városra. A városkép nagyon szép, apró kis fehér házak, megszámlálhatatlan ablakkal. A városon túl egy hegy csúcsosodik fehér sapkájával a messzi távolban. Ez még inkább tetszetőssé tette nekünk a helyet!

Azt, hogy Albánia turizmusa feltörekvőben van, nehéz volt elhinni, amíg ki nem értünk Tirana után a tegerpartra. Vagyis inkább az a legborzasztóbb, hogy mekkora óriási különbségek vannak egy ilyen pici országban. Nem kell messzire menni, hogy ilyen ellentéteket vehessen észre az ember, de itt még nagyobb a kontraszt.
Ha a magyarok néha Dél felé is kikacsintanának, máris nagyobb örömmel térnének haza az országukba, és örülnének annak, ami otthon van. Persze ha valaki csak a turistás helyekre megy, mint például Sarande (innen lehet menni Korfura) vagy Vlore város partjai mellett nyaral, mit sem tud Albániáról. Ez az Albánia lehet bármely másik felkapottabb üdülőhely egyike. Becsapós, ferde fényt vetít Albániáról.
Ezért is szeretjük a mi kis utazásunkat, hogy átszelve a vidéket nagyobb és valós képet kapunk egy országról. M is megnézzük a látnivalókat, de sokszor kertek alatt, járatlan utakon közelítjük meg ezeket, belekukkantva a helyiek életébe. Ez sokszor nyomasztó, viszont hiteles.

Albánia vadregényességét némiképp beárnyékolta a ránk törő szeles, esős idő. Bár végigjártuk a kívánt útvonalat, mégis oly keveset láttunk, néha csak az orrunkig. Ha a kocsiból messzebbre is kitekintettünk, túl a szegénységen, akkor havas hegycsúcsokat, magasba ívelő hegyeket, kirándulásra érdemes domborzatot láttunk, bárhol is jártunk. Nem rossz ez az ország, csak még egy kis idő kell neki.